Több mint ács

19 évvel ezelőtt, egy novemberi nap két sráctól kaptam egy könyvet, amit aznap el is olvasva életemben először értettem meg világosan, hogy Jézus Krisztus valójában több volt mint egy ember, egy vallásalapító, egy tanító – ő volt a megtestesült Isten, aki több mint 2000 évvel ezelőtt belépett az emberi történelembe.

A könyv címe: Több mint ács, Josh McDowell. 

Az egyik gondolat, ami forradalmasította a Jézusról alkotott képemet az volt, hogy Jézus Istennek vallotta magát, ezért nem mondhatjuk, hogy ő csupán egy nagy tanító volt (ahogy addig hittem) mert ha nem volt a testben megjelent Isten, csak egy őrültnek nevezhetjük (aki nem tudja kicsoda) vagy egy nagy hazugnak (aki becsapja az embereket). Viszont mivel ezt a két lehetőséget nem tudjuk elfogadni (az életét és tanításait vizsgálva) logikus következtetés, hogy ő az volt, akinek vallotta magát – vagyis Isten.

Bár addig is hittem felszínes módon Istenben, mikor ezt megértettem, már nem volt kérdés számomra Isten létezése – hiszen 2000 évvel ezelőtt itt járt közöttünk -, ugyanakkor meghoztam életem legnagyobb és legjobb döntését: Jézust befogadtam életembe, és az ő követésére szántam magamat. Azóta tapasztalom a vele való személyes kapcsolat örömeit, nehézségeit de győzelmeit is, amik egyre jobban megerősítenek hitemben, hogy ő valóságos, élő személy.

Külön öröm számomra, hogy Josh McDowell Bukarestben lesz egy hét múlva, és személyesen is megköszönhetem, hogy megírta ezt a könyvét (ami egy jóval vastagabb, részletesebb könyv rövidített változata.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük