A Pál apostol leveleiben olvasható hitvallások bizonyítják, hogy Jézus szűztől való születése, valamint feltámadása nem mitikus elem az evangéliumokban.
A vád: Az evangéliumokat több mint 40 évvel Jézus halála után írhatták (70-es évek), ez idő alatt a tanítványok kiszínezték azokat olyan mitikus történetekkel, mint a szűztől való születés, a Krisztus feltámadása vagy Jézus isteni személyként való imádata.
A válasz: Pál apostol az általa idézett hitvallásokat és himnuszokat az 50-es években írta le, illetve azokat bizonyára közvetlenül megtérése után tanulta meg. A „pálfordulás” a 30-as években, kb. két évvel Jézus halála után történt. Ezek a hitvallások tartalmazzák az evangéliumok legfontosabb tanításait, amelyeket egyesek mitikusaknak tartanak. Tehát a keresztények már a kezdetektől fogva hittek a lényeges tanokban!
Lee Strobel, az oknyomozó újságíró, aki tüzetesen utánanézett a keresztény hit mellett szóló bizonyítékoknak (lásd A Jézus dosszié című könyvét), ezt írja az előbbi érvnek a rá gyakorolt hatásáról:
[ez az érv] kivette a szelet annak a vádnak a vitorlájából, mely szerint a feltámadás – amelyre a keresztyének úgy hivatkoznak, mint a Jézus istenségébe vetett hit legfőbb bizonyítékára – csupán egy mitológiai fogalom, amely hosszú időn keresztül alakult ki, miközben a legendák eltorzították a szemtanúk beszámolóit.¹
Egy hitvallás a páli levelekből: „Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak.” 1Kor 15,3-7
Egy himnusz: „[Krisztus] Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” Fil 2,5-11
————-
¹ Lee Strobel, A Jézus dosszié (Budapest: Harmat Kiadó, 2007), 43.
