Munka… Hivatás… Elhívás

Van-e egyáltalán olyan, hogy hivatás? Sokan örülnek ha valahol tudnak dolgozni. Mások lehet nem szeretik azt, amit tanultak és amit dolgoznak de nincs merszük új irányba elindulni. Megint mások pedig úgy választottak szakmát, hogy megnézték hol jön több pénz, és most is az motiválja őket a munkájukban, hogy sok pénzt nyernek… vagy az, hogy egyre feljebb jutnak a karrier létrán.

Ezek ellenére általános emberi tapasztalat, hogy vágyunk hivatásszerűen dolgozni, vágyunk arra, hogy olyan munkát végezzünk, amit szeretünk is és vágyunk megérteni életünk célját. Ahogy Os Guinness írja az Elhívás c. könyvében: “Türelmetlenül keressük annak bizonyosságát, hogy vajon teljesítjük-e azt a feladatot, amiért a világra jöttünk.” Egy ideig tudunk örömmel dolgozni akkor is ha nem hivatásunkban vagyunk, de egy idő után már nem tudjuk becsapni magunkat, hogy minden rendben van. Lehet az emberek elismernek, előttük boldogoknak mutatjuk magunkat, belül azonban csalódottság van mert az a mély vágyunk, hogy hivatásszerűen dolgozzunk, nem teljesült. Nem felejtem el egy középkorú nő őszinte beismerését miután megkérdezte tőlem, hogy mivel foglalkozom és elmondtam, hogy nem a tanult szakmámban dolgozom. Azt mondta, hogy jól teszem ha azzal foglalkozom, amit szeretek mert ő sajnos nem, mindig is tanárnő akart lenni de saját mulasztása miatt nem az lett.

Steve Jobs arra bátorította a Stanford Egyetem végzőseit 2005-ben, hogy találják meg azt a szakmát, amit szeretnek: “Rá kell jönnöd, mit szeretsz. Ez a munkára és az emberekkel való kapcsolataidra nézve egyaránt igaz. A munka az életünk nagy részét foglalja el, és az egyetlen mód, hogy elégedett lehess az, ha jó eredményeid vannak, és csak akkor lehetnek jó eredményeid, ha szereted azt, amit csinálsz. Ha még ezt nem találtad meg, folytasd tovább a keresést. Ne érd be kevesebbel.”

Lehet azt mondod, hogy te nem engedheted meg azt a luxust, hogy keresgélj olyan szakmát, amit szeretsz, el kell tartanod a családod stb. Kis lépésekben kell gondolkodni, akár munkahelyeden belül… és nem biztos rövid folyamat lesz hivatásod felfedezése, de ha tíz évbe kerül is, akkor is megérte, ha húsz évbe, akkor is. Manapság nagyon elterjedt az életközépi válság (midlife crisis). Nem-e azért alakul ki sokaknál ez a válság mert a felépített karrierük és az igazi hivatásuk között nagy különbség van? Ez mindenképp egyik fontos kiváltó oka.

„Minden – egy ló, egy szőlőinda – feladatra van teremtve… Te magad mire lettél teremtve? Egy ember akkor igazán teljes, ha azt teheti, amire teremtve lett.” Marcus Aurelius, római császár és filozófus fején találta a szöget mikor ezt írta. Azért is mert szerinte az ember teremtve lett… Isten által, és nem is akárhogy: feladattal, céllal. Erről tanúskodik a Biblia is, és arról is, hogy bár elszakadtunk Istentől, mégis ő arra vár, hogy visszatérjünk hozzá és így felfedezzük azt a teljes életet, amit akar adni nekünk már itt a földön. Jézus azt mondja magáról, hogy ő a jó pásztor, és “Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját… azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (Jn. 10:1-4)

Akik a mai szekuláris világ szerint gondolkodnak, azok nem annyira felfedezik, inkább eldöntik mi a hivatásuk (persze vannak, akik jól döntenek). Ők azt mondják, hogy nincs Valaki, aki megmondja, hogy mi az én küldetésem a földön, hanem én kell megvalósítsam magamat. Keresztény szemmel ezt a fajta gondolkodást tévútra vezetőnek látom. Ismerve saját önző és gyarló természetemet, merem feltételezni, hogy azok, akik csak saját belátásuk alapján akarják eldönteni, hogy mik szeretnének lenni, azokat is sokszor az önzés, a nagyravágyás, a pénz utáni sóvárgás, a versengés vagy lehet épp a félelmeik vezetik… vagy egyszerűen csak a megélhetés megteremtésének vágya. Ezek félresikerült életutakra vihetnek.

Os Guinness nagyon szépen megfogalmazta a keresztény elképzelést: “Isten… arra szólít, hogy lépjünk vele személyes kapcsolatba. Életcélunk ilyenformán egyszerre két alapkérdésből táplálkozik – kivé vagyunk teremtve, és mire vagyunk ehíva. Ez az elhívás, azon kívül, hogy az önismeret és a belső fejlődés legmélyebb forrása, ihletet és dinamizmust ad ahhoz, hogy önmagunk felfedezését semmihez nem hasonlítható vállalkozássá alakítsuk át.” (Elhívás) Itt már elhívásról van szó, nem is a hivatás szót használja. Maga a hivatás szó vallásos, bibliai eredetű, a “vocatio” latin szóból ered, amit elhívásnak jobb fordítani, Isten elhívását jelentette a benne hívők életére. Mondhatjuk, hogy a hivatás szót inkább szekularizált értelemben használják, az elhívás szóban benne van az, hogy Istentől van. Ezért tágabb fogalom is, nemcsak a szakma van benne hanem az egész emberi élet. Amint felelünk Isten elhívására, ahogy Os Guiness írja, “az önimseret és a belső fejlődés legmélyebb forrása” lesz, az ember kezdi megismerni egyre jobban önmagát és igazi belső fejlődés kezdődik el életében. Ezenkívül pedig egy csodálatos kaland is kezdődik, ami egy “semmihez sem hasonlítható vállalkozás.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.