Manapság tabunak számít bűnösségről beszélni. Mivel sokan a bűn fogalmát ósdinak tartják, furán néznek arra, aki szóba hozza a bűn témáját. Az élet mégis azt igazolja, hogy a bűn nem is annyira elavult fogalom, sőt nagyon meghatározó valóság.
(1) Sokak szerint a bűn gondolata hamis bűntudatot szül az emberben, ami miatt nem tudja igazán élvezni az életet, és megakadályozza olyan tapasztalatok szerzésében, amelyek fejlődést hozhatnak életében. A Chocolat (2000) című filmben például olyan vallásos embereket látunk, akik bűnnek tartják nagyböjt idején a csokoládé fogyasztását, a régóta özvegy nőnek való udvarlást, a bántalmazó házastárs elhagyását stb. Hamis bűntudatuk miatt szürke, unalmas életet élnek.
Másfelől viszont hiába magyarázgatja magának egy üzletember, hogy jogos volt átvernie egy üzlettársát, lelkiismeret-furdalása van. Egy egyetemista hazudott egy ügyben az egyik lakótársának, több év után bocsánatot kért tőle, hogy felszabaduljon bűntudata alól. Egy fiú és egy lány lefekszik egymással, szakításuk után pedig eldöntik, hogy soha többet ilyet – mert meg vannak sebezve, és bűntudatuk van (néha persze ezt elnyomják). Próbálják vigasztalni az abortuszt elkövető lányt, hogy nem tett igazán rossz dolgot, bűntudata mégis marad. Egy apát zavarja, hogy elhanyagolta gyerekét, aki emiatt elzüllött, és csak akkor szabadul fel, amikor bocsánatot kér Istentől, gyerekétől és feleségétől.
Miért?
Nyilvánvalóan azért, mert létezik igazi bűntudat is. Minden embernek van lelkiismerete, ami vádolja őt, ha megszegi az erkölcsi szabályokat. Woody Allen rendező a Bűnök és vétkek című film főhősével (aki súlyos bűnöket követett el) mondatja: „a legtöbb ember iszonyú bűnök súlyát cipeli”. Sajnos az igaz, hogy a vallás néha hamis bűntudatot generál (de nem a Biblia! – lásd a Chocolat és a vágyak című bejegyzésemet). De az is igaz, hogy a legtöbb ember érzett vagy érez bűntudatot olyan tettekért, amelyekről hiába próbálja meggyőzni magát (vagy mások őt), hogy azok nem rosszak.
(2) De azt mondhatja valaki, hogy az személytől függő, hogy milyen tettekért érzünk bűntudatot. Az igazság relatív, az erkölcsi szabályok is relatívak. Ha valami rossz a te meglátásod szerint, nem biztos, hogy rossz szerintem is… Nincsenek abszolút érvényű erkölcsi törvények, tehát bűn sincs! Elterjedt nézet az, hogy senki sem mondhatja meg másnak, hogy mi jó és mi rossz.
Mégis, az ilyen relativisták is elítélik azokat, akik nem tartanak be bizonyos erkölcsi szabályokat. Például ki az, aki nem haragszik arra az emberre, aki átveri őt valamilyen ügyben? Vagy van valaki, aki szerint a nemi erőszakot elkövetőnek nem lehet azt mondani, hogy gonoszság, amit tett, ez relatív? Vagy ki az, aki nem tartja rettenetes dolognak a náci németek népirtását? Ha valaki gyereket kínoz kedvtelésből, nem borzalmas dolgot tesz? Értelemszerűen a legtöbb ember rossznak, gonosznak tartja ezeket a tetteket.
Miért?
Tim Keller, New York-i lelkipásztor fején találta a szöget: „A gyakorlatban bizonyos elveket óhatatlanul abszolút mércének tekintünk, és eszerint ítéljük meg azok viselkedését, akiknek más az értékrendszere.”¹ Azzal tehát, hogy rossznak ítéljük meg mások viselkedését, azt mutatjuk, hogy hiszünk az abszolút mércék létezésében, nem csak a relatív, személyes preferenciák létjogosultságában.
(3) Mások szerint viszont az erkölcsi szabályokat az adott kultúra (vagy szubkultúra) határozza meg. Az erkölcsi elvek tehát nem abszolút értékűek, így azoknak áthágásai sem abszolút értelemben vett bűnök. Afganisztánban például több (max. négy) felesége is lehet egy férfinak, milyen alapon nevezzük abszolút értelemben rossznak (bűnnek) a többnejűséget?
De C. S. Lewis Keresztény vagyok című könyvében rámutat arra, hogy a különböző kultúrák erkölcsi szabályai nem különböznek annyira, mint amennyire első látásra tűnik.² A gyávaság, a barátok átverése, az önzés, a házasságtörés, a gyilkosság sehol sem elfogadott dolog, még ha vannak is némi különbségek ezek megítélésében.
Miért?
A legjobb magyarázat az, hogy az alapvető erkölcsi szabályok általánosan elterjedtek minden kultúrában.
Ezenkívül Lewis szerint éppen a különbségek miatt egy-egy kultúra erkölcsi rendszerét jobbnak tartjuk a többinél – ilyenkor viszont hallgatólagosan egy abszolút standardhoz viszonyítunk. (Például a nyugati emberek azt tartják, hogy az ő törvényeik a nők jogait illetően magasabb rendűek, mint például Szíriában, ahol elfogadott dolog a nők bántalmazása. Ha nincs egy abszolút standard, értelmetlen lenne jobbnak tekinteni a nyugati törvényeket a szíriaiaknál.) Lewis azt a következtetést vonja le, hogy az erkölcsi szabályok inkább a matematika szabályaihoz hasonlóak, amelyeket az embereknek fel kell fedezniük (tehát azok eleve adottak, abszolút értékűek). Az a tény, hogy az emberek nevelés útján sajátítják el az erkölcsi normákat, nem bizonyítja relatív voltukat, mint ahogyan a matematikai szabályok esetében sem.³
————————
A bűn tehát középkori fogalom? Az élet az igazi bűntudat és az abszolút értékű erkölcsi törvények létezését igazolja. Ezek a törvények pedig Istentől vannak (különben nem lennének abszolút érvényűek), így az áthágásuk Isten elleni bűnök. A bűn tehát egy mindenkor aktuális valóság. Következményeit tapasztalja mindenki: fájdalom, rossz döntések, gyűlölet és megromlott kapcsolatok, konfliktusok és háborúk. Hieronymus Boschnak, A hét halálos bűn című festményét (lásd a fenti képet) nem rég alkalmam volt megtekinteni. Szembeötlött, hogy a festő törekedett megjeleníteni a bűnök romboló hatását is – de azok nem csak a középkorban voltak érezhetők! Aki a bűn fogalmát ósdi, középkori fogalomnak tartja, amit manapság már meghaladott az emberiség, az nem néz szembe saját és sok más ember tapasztalatával.
A keresztény hit viszont nem áll meg ott, hogy rámutat a bűn valóságára, hanem azt az evangéliumot hirdeti, hogy van megoldás a bűnre: Jézus Krisztus megfizetett azokért kereszthalála által, és aki hisz benne, az bűnbocsánatot nyer, sőt egy új természetet is, ami miatt a bűn már nem tud uralkodni az ember életében.
- ¹ Timothy Keller, Hit és kételkedés (Harmat Kiadó, Budapest; Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2012), 167.
- ² C. S. Lewis, Keresztény vagyok (Harmat Kiadó, Budapest, 2006), 23.
- ³ U. o.
