Miért hiszed azt, amit hiszel? Miért nem hiszed azt, amit nem?

Az Allahot kerestem, Jézusra találtam című könyv írója, Nabeel Qureshi Pakisztánból kivándorolt szülők gyerekeként az Egyesült Államokban nőtt fel. Ennek ellenére hitbuzgó muszlim lett tizenéves korára. Az egyetem idején, négy éves keresés és nehéz belső küzdelmek után Jézusra talál, keresztény lesz.

Miért hiszik a muszlimok azt, amit hisznek?

Elgondolkodtató az, amit leír a muszlimokról, hogy mennyire másképp fogják fel az igazságot, mint a nyugati emberek. Az iszlámban nagyon fontos a vezetők és a magas státuszban lévő emberek tekintélye. Amit ők mondanak, annak biztos igaznak kell lennie, mert elismerten kegyes emberektől származik, akik jellemesek és jó hírnevük van. Amit ezek az emberek tanítanak, elhiszik a többiek, nem is lehet kételkedni azokban, a kérdések felvetését a tekintély megkérdőjelezésének tekintik.

Ez a fajta igazságfelfogás nagyon mélyen benne gyökerezik a muszlim kultúrában. Ezért például, amikor egy történész szembesíti Nabeelt azzal, hogy a hadíszok (a muszlim hagyomány szent iratai) nem lehetnek megbízható források, mert csak 250 évvel Mohamed után jegyezték le a bennük levő tanításokat, akkor ez szinte abszurdnak hangzott neki. Ezáltal a történész barátja megkérdőjelezte a nagy elismerésnek örvendő imámok (muszlim vezetők) tekintélyét, akik lejegyezték azokat a hadíszokat. Az ilyesmi elfogadhatatlan egy hitbuzgó muszlimnak.

“Persze mint mindenki, a keleti és nyugati muszlimok is csak azt hiszik, amit tanítottak nekik. Nagyon kevesen tanulmányozzák kirtikusan a történelmi eseményeket, és azok a kevesek is, akik veszik ezt a fáradtságot, ugyanúgy tesznek, mint én ismeretelmélet órán: próbálják védeni, amit eleve hisznek, legtöbbször figyelmen kívül hagyva vagy alábecsülve azokat a tényeket, amelyek az ellenkezőjét bizonyítják.” 1

Hogy jön rá, hogy a muszlim kultúra igazságfelfogása nem állja meg a helyét?

Nabeel azt írja, hogy Nyugaton inkább az ész a tekintély, ezért szabad kritikusan gondolkodni, az ésszerű érvelést pártolják. Nem kell elfogadni valamit, csak azért mert egy magasrangú, elismert ember mondja. Mivel ő is amerikai iskolába járt, azt tanulta ott, hogy helyénvaló, ha mindennek utánajár, mielőtt elfogadja. A Nyugaton felnőtt muszlimok már ennek a gondolkodásnak is a hatása alatt vannak, de sokak életében – mint Nabeelnak is egyetemista koráig – az iszlám igazságfelfogás dominál.

A fiatal egyetemista számára meghatározó pillanat volt az, amikor az apjával együtt vitáznak három keresztény hitvédővel arról, hogy Jézus meghalt-e a kereszten vagy sem. Ez az egyik fontos kérdés, ami döntő abban, hogy a kereszténységnek van igaza, vagy az iszlámnak. Nabeel bízott apja tudásában, számára ő volt a legfontosabb tekintély, akinek tanítására hallgatott, és sokat remélt ettől a vitától, mégis nagyot csalódott. Az történt ugyanis, hogy bár az apja – mint a muszlimok általában – megkérdőjelezte az evangéliumok megbízhatóságát, mégis idéz azokból olyan igerészeket, amik úgy tűnnek, hogy alátámasszák a véleményét (hogy ti. Jézus nem is halt meg a kereszten), azokat az igerészeket viszont, amik a kereszténység álláspontját támasztják alá, azokat figyelmen kívül hagyja, sőt, azokról azt gondolja, hogy csak a keresztények tették be az évszázadok során. Nabeel ráébred apjának előítéleteire és következetlenségére. Ezt írja:

“Rájöttem, hogy többé nem vagyok képes kritikátlanul elfogadni, amit a szüleim tanítottak. Nem kételkedtem az őszinteségükben, az elkötelezettségükben, a szeretetükben, de kezdtem kételkedni az igazságfelfogásukban.” 2

Ez volt az a pont, amikor eldöntötte, hogy több módszerességgel néz utána azoknak a dolgoknak, amiket a keresztények és a Biblia tanítanak Jézusról, de annak is, hogy ki is volt valójában Mohamed, és mi az igazság a Koránról. Így jutott el végül arra, hogy felismerje, Jézus valóban meghalt és feltámadt, ő valóban Isten Fia.

De vajon Nyugaton mindenki utánajár azoknak a dolgoknak, amikben hisz?

Nabeel jól látja a különbséget az iszlám világ és a nyugati világ között, mert az ún. “keresztény” világban valóban nem elsősorban a tekintélyes vezetők tanítása alapján hiszünk el dolgokat. Ennek ellenére azt is elmondhatjuk, hogy a nyugati világ sok szubkultúrájában mégis ehhez hasonló a helyzet. Nagyon sok ember azt hiszi el, „amit hallott” vagy amit tanítottak neki, és kevesen néznek utána a dolgoknak igazán, nem mérlegelik az érveket, ellenérveket… pedig itt szabad ezt tenni.

  • “A Biblia… á, azt is emberek írták.” Sokan mondják ezt egyet legyintve, de a legtöbben csak azért, mert ezt hallották másoktól. Nem néztek utána a Biblia megbízhatósága melletti erős érveknek, nem beszélve arról, hogy ők maguk sem olvasták a Bibliát.
  • Sok vallásos embert ha megkérdezünk, hogy hisz-e Jézus feltámadásában, azt válaszolja, hogy “hát ezt mondják” (a papok például). Az ilyen hitet én nem nevezném igazi hitnek. Aki ezt mondja, nem tud arról, hogy sok bizonyíték van Krisztus feltámadása mellett, és nem csak azért hisszük, mert “hát ezt mondják.”
  • Vagy a vallástalanok nem törődnek lelki dolgokkal, mert azt hallották, hogy a vallásos emberek általában véve gyengék, buták, gyerekek vagy öregek. Az ilyenek nem néztek utána, hogy sok múltbeli és mai értelmes és sikeres ember vallja magát Jézus követőjének.
  • A legtöbb ateista elfogadta az evolucionizmus elméletét – legtöbbször azért, mert ezt tanították -, de nem nézett utána, hogy sok ellenérv is van a makroevolúció ellen. Sőt, lehet az elmélet érveit sem tudja megfogalmazni.

Úgy gondolom, hasznos lenne feltenni a következő kérdést:

Csak azért hiszek vagy nem hiszek el valamit, mert „azt hallottam”, vagy utánanéztem az érveknek, ellenérveknek, és meggyőződtem róla, hogy az az igazság?


1 Nabeel Qureshi: Allahot kerestem, Jézusra találtam, Koinónia Kiadó, 2017, 145. o.

2 i.m., 190. o.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük