„Honnan jövünk, hová megyünk?
Van-e életfeladat?
Kik vagyunk és kik leszünk?
Utánunk mi marad?”
(No Sugar, Amit a szív)
Mintha ezek nemcsak a dal, hanem az élet refrénszerűen visszatérő kérdései lennének. Az ember nem tudja félretenni ezeket a kérdéseket.
Hallottunk már olyan vélekedést, hogy nem érdemes foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, mert amúgy sem lehet biztos válaszokat találni. Inkább végezze az ember a dolgát, meg szórakozzon, mint hogy vesztegesse az idejét az élet nem létező értelmének keresésére. Nem kell úgymond túlfilozofálni a dolgokat.
Az előbbi gondolattal Dosztojevszkij például – enyhén szólva – nem ért egyet: „Az emberi lét titka nem abban rejlik, hogy éljünk, hanem abban, hogy miért éljünk. Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy e földön maradjon, még ha csupa kenyérrel rakják is körül.” (A Karamazov testvérek)
Egyébként ha az ateista tudósok válaszai ezekre a kérdésekre olyan biztosak, miért teszik fel újból és újból ezeket a kérdéseket az emberek? Vajon nem azért, mert sehogy sem tudják elfogadni, hogy csak anyagból áll az ember, és halála után semmivé lesz? Vajon tényleg nincs életfeladat sem? (Mert ha nincs Isten, ki adna feladatot?)
Mennyivel kielégítőbb válaszai voltak Pál apostolnak ezekre a kérdésekre! Halála előtt ezt írta: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr…” 2Tim 4,7–8 Pálnak volt életfeladata, amit Krisztustól kapott, annak betöltése értelmet adott földi életének. Az a reménysége pedig, hogy Istennel lesz halála után, végső értelmet adott életének.
„Honnan jövünk, hová megyünk?
Van-e életfeladat?
Kik vagyunk és kik leszünk?
Utánunk mi marad?”
(No Sugar, Amit a szív)
A keresztény hit válaszait az élet nagy kérdéseire így is össze lehet foglalni: Isten teremtett minket az ő képmására, Krisztusba vetett hitünk által pedig Isten gyermekei vagyunk. A vele való kapcsolat és az életfeladat, amit ránk bíz, értelmet ad az életünknek. A vele töltött örökkévalóság pedig a végső reménységünk.
