A vallást kitalálták volna, hogy irányítani tudják az embereket?

Yuval Noah Harari ennél merészebbet is állít.

Az ateista történész szerint nem csak a vallások, hanem sok egyéb dolog is (nemzet, pénz, cégek, emberi jogok stb.) fikció, bizonyos mítoszok eredménye. Például szerinte nemzetek valójában nem is léteznek, de az ún. nemzeti mítoszok által sok embert lehet egyesíteni.¹

A vallások tanításának lényege nem függ történelmi személyektől és eseményektől.

A görög mitológiában vagy a hindu vallásban nem fontos a történelmiség. De Buddha tanításának lényegét sem érinti az, hogy megtörténtek-e vagy sem a vele kapcsolatos események. Ugyanez a helyzet Mohamed esetében. Ezért könnyen lehet, hogy a vallásokat emberek találták ki (akár irányítás céljából).

De a keresztény hit lényege (az evangélium) elválaszthatatlanul össze van kötve egy történelmi eseménnyel, Jézus feltámadásával.

Ő csakis akkor Isten Fia, halála csakis akkor történt a bűneinkért, és nekünk csakis akkor van örök életünk általa, ha feltámadt. Michael Green hitvédő ezt állítja Man Alive című könyvében: „A feltámadásban való hit nélkül egyáltalán nem lenne keresztyénség. A keresztyén egyház sosem jött volna létre, a jézusi mozgalom Krisztus kivégzésével véget ért volna, mint valami félresikerült próbálkozás. A keresztyénség a feltámadás igazságán áll vagy bukik.

Márpedig Jézus feltámadása mellett számtalan érv szól (lásd más bejegyzéseket), ezért biztosak lehetünk abban, hogy megtörtént.

A mítoszok esetében emberek kitalálnak egy történetet és a hozzá fűződő tanítást. Az evangélium esetében kb. 2000 évvel ezelőtt történt valami hatalmas dolog (Jézus feltámadása), ami miatt a hozzá fűződő tanítás igaznak tekinthető.

A vallást tehát kitalálták volna, hogy irányítani tudják az embereket?

A vallásokat általánosságban véve lehet kitalálták, de az evangélium nem emberi fantázia szüleménye, hanem egy térben és időben bekövetkezett esemény – Jézus Krisztus feltámadása – által a történelemben gyökerezett isteni üzenet.

———————–

¹ Yuval Noah Harari, Sapiens. A Brief History of Humankind (Vintage: Penguin Random House UK, 2015), 22–69

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük